Valaminek a vége, valami kezdete

Hosszú éveken át a PETRITY volt a szemüvegem. Nem tudtam elképzelni, hogy valaha mással fogok foglalkozni, évekig tele volt a jegyzetfüzetem az újabb és újabb ötletekkel.

2020-ban valami megváltozott. Amikor bezártuk az üzletünket és 100%-ban online rendelésre álltunk át, kezdetben nagyon kényelmes volt: megkaptuk a rendelést, legyártottuk, kiküldtük és pont. 

Rövid időn belül elkezdtem érezni egy fura dolgot, amit akkor igyekeztem elhesegetni, ám ez az évek alatt újra és újra előkerült: amióta az önismeret szerves része a napjaimnak, gyakorta felteszem magamnak a kérdést hogy “hogy vagyok?”, “hogy érzem magam?” 

És általában naplózom is, van, hogy 1-10 es skálán, különböző kategóriákban.

A munka kategória egyértelmű hanyatlást mutatott. Így tavaly kérdeztem meg magamtól először, hogy hogyan tovább? Adtam magamnak időt, hiszen tudom, hogy egy ilyen számot sok minden befolyásol. Adtam időt annak, hogy döntést hozzak abban, hogyan tovább a vállalkozással: a táskákkal. 

De nem akarok ennyire előre rohanni...

Az online tér jó dolog, főleg egy vállalkozásnak, ám mögötte javarészt rohanó emberek, rendetlen otthonok, kiégett vállalkozók, sürgető szülők, nyomasztott gyerekek, egymás mellett a kanapén telefont nyomkodó párok vannak. Lehet szép egy insta, lehet menő egy Facebook feed, ha a tulajdonosa egy “hogy vagy?” kérdésre átlagban 5 alá lőné be a hangulatát azon a bizonyos skálán. Ahogy egyre jobban elkezdtem az online világ mögé látni, egyre inkább ment el a kedvem az egésztől: amikor létrehoztam a PETRITY-t, úgy éreztem, hogy azzal teszek hozzá a világhoz, hogy nők mindennapjait teszem jobbá, könnyebbé, praktikusabbá a táskáimmal: lepattentolható, 2:1 táskák, kivehető belső zsebek. 

Aztán, ahogy néha levettem a PETRITY szemüveget láttam, hogy a világ nem csak annyi, hogy táska=boldogság. Sőt, körülnéztem és nehéz volt látni: 

Rohanás, kapkodás, rendetlenség, felgyülemlett teendők, feszült emberek, beragadt generációs klisék. Egy idő után nem esett jól luxus termékeket posztolni, amikor a világban nem csak annyi a megoldandó kérdés, hogy fekete vagy bézs színű legyen a következő kollekció. 

Nem a világ változott meg, én változtam. 

Amióta megszülettek a gyerekeim egy dolog számít nekem: az idő. Ezzel a szemüveggel teljesen átalakult a világom és teljesen átalakult körülöttem a világ. Nagyon sokan kikerültek az életemből, nagyon sok olyan dologtól váltam meg, amitől korábban nem tudtam lemondani, megtanultam nemet mondani és értékelni azokat az emberi kapcsolataimat, amiben időt fordítunk egymásra. És ami talán még ennél is fontosabb: magamra. A huszas éveim nagyon YOLO volt, de én a háttérbe szorultam magamnál. Én, a belső énem. 

Tudom, vannak akik úgy gondolják, hogy a “belső én” meg az “én idő” meg a “saját magunkat előtérbe helyezni” fogalmak csupán önzőség. Legyen így. Bárhogyan is hivjuk, számomra az egyik legfontosabb dolog lett, hogy foglalkozzak magammal, hogy hogy vagyok belül, főként akkor amikor a testem kívül kezdett el jelezni, hogy valami nem jó így. Ha nekem nem jó bent, a környezetemnek sem jó kint - és ez mindenkinél igaz, ez nem az én egyedi esetem. 

Sok tízezer ember követte a márkámat a kezdetektől. Ezen emberek előtt nőttem fel, hoztam döntéseket, mutattam részleteket az életemből és váltam a mai Petrity Dorkává.

A rendbe rakott fiókok, az élére állított evőeszközök évek óta a “védjegyeim” voltak, azonban maga a belső rendszerezés csak a fent említett 2020-as krach után kezdődött. 

Az ‘Ordine’ és a ‘PETRITYHOME’ termékek nem ma kezdődtek. Pont akkor kezdődtek, amikor anno ezek a gondolatok megfogalmazódtak bennem. A rendszerezéssel foglalkozó vállalkozás, az ORDINE szintén nagy szerelem projektként indult, azonban meg kellett értenem, hogy amíg az embereknek átlag problémájuk, hogy nem értik az idő-energia-pénz fogalmait, addig magyarázhatok én a rendbe rakott kozmetikai fiókomról, kap egy likeot meg ketten kikövetnek, de megélni bizony nem fogok belőle. 

2 éve fordítottam szinte minden szabadidőmet arra, hogy beleássam magam a rendszer és a rendszerezés legmélyébe, legyen az belső rendszerezés vagy fizikális, beleértve az otthonokat vagy a vállalkozásokat. 

Eleinte nagyon furcsa volt, hiszen a “táskás Dorka” meglapulva a huszonezres insta tábor mögött csak néha belepillantott a rendelésekbe, azonban itt terepen kellett hús-vér emberekkel beszélgetni, megérteni őket és a napjaikat, az életüket, a miérteket, a generációs problémáikat, amik szülik a hétköznapi elakadásaikat. 

A mai Dorka is egy dolgot szeretne adni a világnak: luxust. 

A korábbi Dorka ezt a luxus táskákban látta, a mai számára azonban a luxus a nyugodt nap, a rendezett környezet, a kiegyensúlyozott nő és férfi, a békés gyerek, a megoldott generációs csomag. 

Az Ordine-t két barátnőmmel kezdtük el. Én, a magányos farkas, az egyedüli motoros milyen lesz csapatban?

Őszintén? Életem egyik legjobb döntése volt. A powerpuff girls. Egy csipetnyi mindenkiből, mindenből. 

Mindannyiunknak megvan a maga területe, ami kirajzolódott, hogy ki miben a legerősebb. Az én kedvenc részem a vállalkozások rendszerezése és a belső rendszerezés. 

Amikor a saját vállalkozásomat, a PETRITY-t tettem az asztalra és végül hosszú hónapok után felismertem, hogy az egyenlőség jel után a ‘pont’ szerepel és nem ‘vesszőcske”, ijesztő volt. Ott ültem az egyik oldalon, mint Dorka, az ordine üzleti rendszerzője és mint Dorka, a Petrity márka alkotója. Nehéz hetek voltak, mire mással is megosztottam, hogy mi jött ki a képlet végére. 

De talán ami ennél is fontosabb, először voltam büszke magamra. Az egyik énem büszkén nézett a másikra, először éreztem azt, hogy ki tudom mondani, hogy megcsináltam. Megcsináltam anno a a PETRITYt, amiről akkor álmodoztam, amilyen tervekkel akkor belevágtam - megcsináltam: egy textil varrógépből és egy zsák hulladék bőrből.

Persze történt megannyi negatív dolog is közben, de ha egy dolgot átadnék vele akkor az az, hogy bármit is csinálna az ember, ha van egy ötlete, egy álma, akkor csinálja. Anno 20 évesen nulla tudással, nulla tapasztalattal, azonban maximális lelkesedéssel és odaadással vágtam bele, amiből született egy márka. 13 éven keresztül több ezer ember viselte (és viseli) a táskáimat. 

Az embert az álmától egy dolog választja el: ő maga. A “mivan, ha?”

Mi van ha, elbukik? Én is sokszor buktam el.

Mi van, ha ki nevetnek? Eleinte azt kérdeztek tőlem, hogy ki fog venni ennyiért táskákat?

Mi van, ha lemásolják? Lemásolták rengetegen a mi termékeinket is az évek alatt.

Azonban egy dolgot nem tudnak elvenni, lemásolni, megtörni: azt az energiát, amit bele tesz valaki az álom projektjébe. 

Sokat gondolkodtam, hogy milyen formában osszam meg majd ezt a részt és mivel könnyek nélkül biztosan nem tudnám kimondani, így itt teszem: K Ö S Z Ö N Ö M!

Köszönöm mindenkinek az elmúlt 13 évet! Köszönöm azoknak, akik az első vásárlóim voltak és a textilvarrógépen varrt nyomi táskáimat is megvették.

Köszönöm azoknak, akik eljöttek a pop up vásárokra és kiálltak az órás sorokat, hogy bejussanak. 

Köszönöm Bélának, hogy együtt készítettük a termékeket a kezdetektől! 

Köszönöm Melindának, hogy úgy nőttem fel mellette, mintha a nővérem lenne. 

Köszönöm Zolikának, hogy az első 28 db-os 12 perces karácsonyi vásár óta hisz bennem. 

Köszönöm Orának, hogy ő volt az egyetlen, aki írt az első tárgyfotózásra és együtt csináltuk végig az utolsóig. 

Köszönöm Lilunak és Lillának, hogy a PETRITY igazi köntöst kapott! 

Köszönöm Petinek, Ádámnak és Bencének, hogy minden is benne van az oldalunkban, ami én vagyok. 

Köszönöm Evelinnek, Zsaninak, Krisztának, hogy mindig dreamteam  voltunk. 

Köszönöm Fridának, hogy irányba tett a divatvilágban. 

Köszönöm az összes csodaszép PETRITY GIRL-nek, hogy a márka arcai voltak. 

Köszönöm Dinának, hogy mindig megtalálta a cellux végét. 

Köszönöm Geonak, hogy együtt csináltunk mindent is. 

Köszönöm Zsófinak, hogy monogramozzuk a termékeket.

Köszönöm Erzsinek és Borcsinak, hogy megvalósíthattam a saját varrodát.

Köszönöm Ákosnak, hogy a legjobb helyre került a varrógép.

Köszönöm Árpinak, hogy az álom autóm kulcstartóján a márka neve díszeleg.

Köszönöm Dávidnak és Ádinak a "tegnapra" pénztárgép szervízeléseket.

Köszönöm az összes egyedi rendelést, köszönöm az életre szóló barátságokat! Köszönöm a barátaimnak, hogy mindig ott voltak a nagy pillanatoknál es akkor is, amikor idegbetegen álltam a dugóban az Erzsébet hídon és BKVval vitték tovább a rendelést az üzletbe. 

Köszönöm Kispál Csillának, hogy mindig levitte Töpit, amíg én a vasalón melegítettem a monogram betűket.

És végül a legfontosabb, hogy köszönöm Bandi bácsinak az első zsák bőrt, köszönöm Livinek, hogy látta bennem a csít és Gábornak, hogy akkor is hisz bennem, amikor én nem hiszek magamban, a nagybátyjámnak, Lacinak, hogy támogatott az első ötletem óta. Anyukámnak és a férjemnek, Tibinek pedig nehéz lenne szavakkal kifejezni, hogy milyen hálás vagyok azért, hogy bukósisakkal beültek mögém, amíg én igyekeztem megváltani a világot. 

Köszönöm Szilviéknek, Nándiéknak, Erikának, és az összes kis- és nagykereskedéseknek, hogy velük építhettem a márkámat és csodaszép alapanyagokkal láttak el az évek alatt.

Köszönöm azoknak a vállalkozóknak is, akik versenytársaink voltak a piacon, hiszen nélkülük nem húztam volna fel magam egy-egy viszont látott ötlet vagy megvalósított terv után, hogy tele energiával erőt merítsek nehezebb időszakokban is. 

És ezzel el is érkeztünk a lényeghez: mi így vagyunk egy rendszer részei. 

Az én értékrendem azt súgja, hogy a rendszer, a társadalmi rendszer, amiben élek most mást igényel, mint a táskáim. Rendet. Rendszerezettséget. 

Ez nem csak élére hajtogatott pólók és szépen elpakolt jatszószoba. Emberek hétköznapjai, környezete, kapcsolataik, gyerekeik felfogása. Szelektálás, vásárlási szokások megreformálása, generációk felhalmozot dolgainak rendszerezése fizikális és mentális értelemben. 

Tudom, hogy lesz aki most is megkérdezi: “erre van igény?” 

2012-től sokat hallottam ezt a mondatot. Akkor nem tudtam, hogy több ezer embernek volt igénye a táskáimra, és bár meg csak 2 év van az Ordine mögött de már most határozottan azt tudom mondani, hogy van, minden eddiginél jobban. 

Szóval bukósisak fel, hello ORDINE, hello PETRITYHOME.

A sokak által feltett kérdést, hogy “akkor nincs többé PETRITY táska?” szeretném megválaszolni: soha ne mondd, hogy soha, azonban jelenleg a táskák gyártását határozatlan ideig nem folytatjuk. Köszönünk MINDENT!